Néha azon kapom magam, hogy álmodozni kezdek,
S titkon egy másik életet remélek.
Szinte várom, hogy eljöjjön az új élet,
S ekkor rádöbbenek, hogy a bánat úgy éget.

Mint a tűz, szívemet úgy emészti,
Hiába is várom, nincsen mit remélni.
Mégis vágyam, hogy más lehessek,
S egyszer talán boldogan élhessek.

Ha a vágyam egyszer valóra válna,
A lelkem már többé nem is fájna.
S ha a lelkem nem fájna többé,
Boldogan élhetnék, boldogan örökké.