Miért így…?
Miért így kellett születnem?
S egy életen át csak szenvednem?
Nekem miért nem járt a boldogság, mint mindenki másnak?
Miért? Miért nem jutott mindaz, ami másnak?
Valahol gyűlölöm magam, bár értelme sincsen,
Mi nincs, nem vehetem meg semmi kincsen.
Bár megvehetném, de jó lenne!
Akkor talán az a lány is ölelhetne!
Örültség? Tán az valóban.
A vágy, hogy más legyek, mégsincs kihalóban.
Nem a pénzre vágyom, nem is csillogásra.
Csak a szerelemre, és a boldogságra.
Szívem mindezért mégis hiába fáj,
Nem maradt nekem más, csak a kínzó magány.
Nincs aki engem boldoggá tehetne,
Aki velem minden nap lehetne.
Mert az élet tőlem mohón elvett mindent,
S nem maradt csak űr, legbelül. Itt bent.
[fusion_widget_area name=”avada-custom-sidebar-trttveg” title_size=”” title_color=”” hue=”” saturation=”” lightness=”” alpha=”” background_color=”” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”” margin_right=”” margin_bottom=”” margin_left=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” /]
