Vágyom én a szerelemre,
De hiába élek reményemben.
Ki akarna engem szerelméül?
Az én szememben néha könnycsepp ül.

Egy könnycseppben benne van minden,
Mit felépítettem egykor hitben.
Néha mégis fáj a lelkem,
Magányosan dobog szívem.

Nem lehetek önző, senkit sem láncolhatok magamhoz!
Mégha a holnap a szívembe szerelmet is hoz!
Nem kérhetem, értem mondjon le mindenről!
Nem álmodhatok szerelemről.

Ha megteszem, bűnt követek el!
Amiért egyszer lelkem felel!
Tán jobb is, ha végleg egyedül maradok,
S a magányos utamon tovább ballagok.