Idősebb lettem megint egy évvel,
És tele vagyok nagy-nagy reménnyel.
Hogy teljesülni fog az én álmom,
S megkapom mindazt, amire vágyom.

Hogy lábra állni nem fogok, azt jól tudom,
Bárhogy is vágyom rá, s akarom.
Vágyom én mégis oly sok másra,
Egy szóval leírom: a boldogságra.

Leéltem már 25 hosszú évet,
De valamiért nem kegyes hozzám az élet.
Elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok,
Mást úgysem tudok tenni, hiába is akarok.

A reményt mégsem adhatom fel, hisz’ nem tehetem,
Miken már túl vagyok, sosem feledem.
Átéltem már sok-sok fájdalmat,
Ért sok keserűség, s bánat.

Mi lenne a vágyam, már nem mondom ki,
Mert tudom, úgysem fog teljesülni.
De ha a vágyam valóra válna,
A lelkem már többé nem fájna.

Könny szememből sose fojna,
S a boldogságom el nem múlna!
De addig keresem a boldogságot,
Amíg végre meg nem találom!